Kezdőlap Színes Lótenyésztés annak idején a Vértes fővárosában Csákváron – 2. rész

Lótenyésztés annak idején a Vértes fővárosában Csákváron – 2. rész

92
0

/Fotó: Pixabay/

Talán érdekes lehet, mit írt a korábbi sajtó, vagy milyen érdekességeket találtunk a térségről  korábbi tanulmányokban, történeti leírásokban.

Mint például itt:

(A cikk első részét ugyanebben a rovatunkban – “Színes” – olvashatják)

“…Amíg a ménest Csákváron nevelték, szálláshelyük közvetlenül a kastély mellett levő bolthajtásos mennyezetű s keramit burkolatú (24X10 m-es) „extra” istálló volt. Ahogy azonban az állomány kinőtte régi „otthonát”, melléje egy hasonló nagyságú és hasonlóan extra csikóistállót ragasztottak, külön takarmánykamrával és kocsiszínnel felszerelve.

1893-ban azonban a fellendülő szarvasmarha-tenyésztés kiszorította Csákvárról a ménest, s az „öreg”-eket kancákat, méneket és herélteket Majkra, a csikókat pedig (1—4 éves korcsoportot) Császárra, a falu mellett felállított nagy (20X7,7+ 16X7 m) és kis (14X7 m) csikóistállókba telepítették át.

A 70—80 db-ot számláló széttelepített ménes főként természetes úton szaporodva, 1900 rül már 100—120 db-ra emelkedett.

A ménes azonban 1900-ban váratlanul „megugrott”: a Majkon levők darabszáma a pónikkal együtt 84-re, a császáriaké pedig 99-re emelkedett, számuk azután éveken át nem is csökkent. A két ménes történetében éppen a két század fordulóján beállt jelentős fordulatról annyit tudunk csupán, hogy a csákvári uradalom szept. 25-én a rédei uradalomból 53 ménesbeli lovat (kancákat és herélteket) vett át, az átadási jegyzékben pontosan feltüntetve a méneslovak valamennyi törzskönyvi adatát.

Hacsak 1000—1000 koronás vételárat számolunk is darabonként, a nagyarányú lóvásárlás akkor is óriási pénzbefektetést igényelt. Nem ismerjük az okait annak, hogy az uradalom miért szánta el magát e kétségkívül nagyvonalú lóvásárlásra. Tény azonban, hogy a mintegy 200 melegvérű lovat számláló csákvári nes messze túlemelkedett a korban divatos, luxuscélokat szolgáló s főúri passzióból űzött lótenyésztés keretein, jelentős helyet biztosítva magának a hazai angol fél- és telivérű lótenyésztésben.

Széchenyi
István hajdani felhívása a lótenyésztésről mintha csak most, több mint fél évszázad múlva vert volna visszhangot a Vértes urainak fellegváraiban. Széchenyi szavain túlmenően azonban más tényezők is ösztönözték arisztokratáinkat ekkor már ménesek alapítására. Az Európa-szerte szaporodó ügető-, galopp- és más természetű lóversenyek roppant magasra hajszolták egy-egy fél- vagy telivér paripa árát. A ménestartás tehát üzletnek sem volt rossz. Másfelől a királyi udvarokból kiszorult vagy „önként” kivonuló konzervatív főurak vidéki „magányukban” igazán mágnáshoz méltó nagyúri passziónak fogták fel — ellenpontozva talán a maguk enerváltságát is — az élettől és erőtől duzzadó melegvérű lovak tenyésztését….”

Forrás:Library.hungaricana.hu/ Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazdálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)  / A nagyüzem termelése / Földművelő gazdaságok

FOLYTATJUK! – a szerk.