Kezdőlap Színes Kőhányáspuszta a 19-20. században

Kőhányáspuszta a 19-20. században

93
0

/Az Esterházy-kápolna Kőhányáspusztán 2013-ban – Forrás:Wikipedia, Fotó:Amba/

Talán érdekes lehet, mit írt a korábbi sajtó, vagy milyen érdekességeket találtunk a térségről, környékünk településeiről korábbi tanulmányokban, történeti leírásokban. Mint például itt:

(Az előző részt ugyanebben a rovatban (Színes) olvashatja!)

“…A kőhányási zsellérek 1849-ben magukat úrbéresnek tekintették, és 156 öl fa vágását megtagadták.

Törekvéseiket siker nem koronázta, mert a zsellérek allodiális státusa kétségen kívül állott. A zsellérek 64 hold szántót műveltek és legelőhasználatuk volt. 1863-ban is 24 holdas bérlete volt a kocsmárosnak.

A lakosság száma” 1850-ben 125, 1856-ban 129, 1910-ben 95, 1920ban 84, 1960-ban 56, 1970-ben 44 volt.

Az adatok világosan mutatják a település lassú sorvadását. A lakosság túlnyomó részének foglalkozása az erdei munka volt, ami egyre kevesebb embert tudott eltartani.
A
puszta mellett halad el az a régi út, mely az Eszterházy birtok két központját, Csákvárt és Majkot kötötte össze. Ezt az utat 1925-ben autóúttá építették ki.

Azonban ez az út nem volt forgalmas. 1877-ben a kocsmáros kérte, hogy árendáját mérsékeljék, mivel a forgalom elkerüli a pusztát.

A kocsmáros bérelte a kőhányási földek nagyobb részét. Az itteni lakók napszámosként dolgoztak a bérleten.

Az Eszterházy uradalom erdőgazdasága egyik pagonygazdaságának Kőhányáson volt a központja. Ez elősegítette, hogy az erdei munkások itt maradjanak.

1888-ban
az uradalmi iskolába 6 fiú és 6 leány járt.

1919. február 4-én Bischof János és társai kérték, hogy a pusztán levő 86 kat. hold ingatlant örök áron megvehessek a földesúrtól. A földművelésügyi kormányzat kérte a grófot, hogy a néphangulat lecsendesítésére lépjen érintkezésbe a parasztokkal, és a kérelmet a lehetőség határán belül teljesítse. A gróf kitérő választ adott, és megpróbálta elhalasztani az ügyet.

A Tanácsköztársaság idején a községi direktórium egyik tagja Scháffer János lett.

A
felszabadulás után tovább fogyott a puszta lakóinak száma. Az sem hozott számára fellendülést, hogy közelében kiépült a Tatabánya—Oroszlányi szénbánya vidék. Lakóinak jelentős része ugyanis a városokba költözött, jóllehet a pusztát autóbusz köti össze a városokkal. 1970-ben 22 munkavállalója közül 14 a mezőgazdaságban dolgozott, és csak 4 volt az iparban.”

Forrás:Library.hungaricana.hu/Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)  / Záborszky Miklós: Gánt