(Feszty Árpád: A bánhidai csata)
Sokak előtt ismert, hogy Komárom-Esztergom “fővárosa” Tatabánya nem volt mindig megyeszékhely, de a legnagyobb település sem. Jelenlegi városszerkezetét is csak a 20. század közepén nyerte el, akkor egyesítettek több önálló települést. E községek (és a külterületek) múltjáról, történeti érdekességeiről már jóval kevesebben tudnak. Pedig sok érdekességet tartogatnak számunkra.
“Bánhida (németül Weinhild) ma Tatabánya városrésze. Környéke már ősidők óta lakott helynek számít, melyet az itt talált bronzkori, s a nemrég Ny-i határában feltárt római kori leletek is igazolnak.
Nevét a feltevések szerint egykori tulajdonosáról – aki bán méltóságot viselt – és a birtokán átfolyó Rákos folyó (ma Által-ér) felett átívelő hídról, amit a “Bán hídjának” neveztek kapta.
A bánhidai csata
„„(Szvatopluk)… a magyaroktól megrettenve összegyűjtötte hadseregét, segítséget szerzett barátaitól, majd egész haderejét egyesítve a magyarok ellen vonult. Azok pedig eközben a Duna mellé értek, és pirkadatkor egy gyönyörű mezőn harcba szálltak. Az Úr segedelme a magyarok mellett volt, s a többször említett fejedelem megfutamodott előlük. A magyarok egészen a Dunáig üldözték, ott félelmében a Dunába vetette magát, és mert a víz sodrása gyors volt, belefulladt.””
Anonymus szerint itt verte meg Árpád vezér Szvatopluk seregét.
(Munkácsy Mihály Honfoglalás c. festményéből: a honfoglaló Árpád – forrás:wikipedia)
907. július 6-án Liutpold őrgróf és Theotmar salzburgi érsek vezette bajor sereg itt csatázott a magyarokkal.
(Szvatopluk – forrás:wikipedia)
E győzelem emlékére avatták 1907. július 7-én a Szelim-barlang melletti hegytetőn Európa legnagyobb, turulmadarat ábrázoló bronzszobrát.
Ma a történészek véleménye megoszlik a bánhidai csatáról. Egyesek azt vallják, hogy valóban Bánhidánál zajlott le az ütközet, a település alig tizenöt kilométerre van a Dunától.
Mások szerint a csatában nem is Szvapotluk, hanem a morva nagyfejedelem fia küzdött meg az Árpád vezette magyar seregekkel, és a csata nem 907-ben, hanem 894-ben zajlott le a mai Környe község határában.
A település története
Az oklevelekben Bánhida néven 1288-ban említik először. A későbbi oklevelekben Vitány és Tata várak szolgálatában áll a falu, esetenként királyi, máskor földesúri adomány – vagy zálogbirtokként említve.
A középkori oklevelek következetesen kettő Bánhidáról szólnak, azaz bánhyda maior illetve bánhyda minor néven. Egy 1461-es oklevél nagy Bánhidát, mint Egházas Banchydát említi.
Az 1500-as évektől mindkét Bánhidát Vitány várához számítják, s egyszersmind hol Fejér -hol Komárom vármegyéhez.
A települést a Budát Béccsel összekötő nagy út, vagy ismertebb nevén Budai út(Mészárosok útja) keresztezte, amelyet még a rómaiak építettek.
Bánhida az Árpád-korban már megerősített hely, s vámhely, a középkorban már városi rangja volt. Thúróczy idejében ősrégi várának romjai még láthatóak voltak.
A török hódoltság alatt Bánhida is osztozott a környék településeinek sorsában. Az első pusztításokat még sikerült túlélnie, de népessége lassan megfogyatkozott.
1541-ben még 15 portával szerepel a török adólajstromban, de 1543-ra már teljesen lakatlanná válik.
A néphagyomány szerint amikor Szulejmán szultán csapatával Bánhida felé közeledett, a környék lakosai – főleg asszonyok, gyerekek, öregek – a közeli Gerecse hegység védettnek gondolt helyére Szelim-barlangba menekültek.
(a Szelim – barlang – forrás:wikipedaia, Gajárszki László)
Azonban a barlangban rejtőzködőket a törökök felfedezték, a barlang száját gyúlékony anyaggal betömték és meggyújtották. Az ide menekültek mind egy szálig elpusztultak.
A valóságban ez az esemény tatárjárás idején történhetett meg, az előkerült leletek alapján.”
forrás:wikipedia
