A Bicskei Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki bántalmazta a szomszédban lakó nőt Bicskén.
A vádlott a sértettel közös használatú udvarral rendelkező sorházban lakik. A vádlott a pázsit védelme érdekében nagyméretű köveket helyezett el a közös használatú udvarban azért, hogy megakadályozza, hogy a sértett a személygépkocsival megforduljon. A férfi délután az udvarban láncfűrésszel fát vágott, amikor odament hozzá a sértett és követelte tőle a kövek eltávolítását. A vádlott ekkor hangosan kiabálva szidalmazta a nőt, majd a nyakánál fogva a hóna alá szorította, az arcán ököllel megütötte, a földre rántotta, ahol tovább bántalmazta, többször megrúgta, a földön húzta, rátérdelt a nő mellkasára, majd a fejét két térde közé befogva ököllel a testén többször megütötte. A vádlottat az egyik udvarban lakó rángatta el a sértettől, aki otthonába menekült.
A sértettnél a bántalmazás következtében könnyű személyi sérülés keletkezett, azonban a bántalmazás módja és a támadott testtájék alapján fennállt a súlyosabb sérülés kialakulásának a veszélye.
Az esetet követően a vádlott és a sértett viszonya konfliktusokkal terhelt lett, a férfi gyakran hangosan kiabálva sértegette és szidalmazta a nőt, amelynek a célja az volt, hogy a sértettben félelmet keltsen.
Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben, tárgyalás mellőzésével végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta – tájékoztatott bennünket Jászberényiné dr. Király Teodóra főügyészségi ügyész, a Fejér Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.