Kezdőlap Hírek Móri segítők az ukrán határ közelében – Képekkel

Móri segítők az ukrán határ közelében – Képekkel

148
0

/Móriak – Fotó: Bocsi-Meleg Ilona Ágnes/

Az ukrajnai háború okozta menekülthullám miatt, a Magyarországra érkezők segítésére nyolc fős elhivatott csapat utazott tegnap hajnalban Mórról az ukrán határnál fekvő Lónyára (800 fős Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisközség).

A szervezővel, Bocsi-Meleg Ilona Ágnessel, a Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetőjével beszéltem ma délelőtt telefonon.

Kérdéseimre elmondta, hogy rajta kívül még négy szociális munkás – Karacs Ildikó, Pisch Józsefné, Ruff Ferenc és Sági Éva -, továbbá önkéntesként Zsigmond Zoltánné, Pánczél Attiláné és Balogh Zsuzsanna Noémi tevékenykedik március 2-án délelőtt óta a településen. Pénteken délben indulnak haza.

A missziót ő kezdeményezte. Felhívta az ottaniakat, hogy mivel segíthetnének leginkább. Ez alapján vittek magukkal adományként termoszokat, 20 literes vízforralót, takarókat, bébiételeket…  Saját kollégáik, móri magánszemélyek, civil szervezetek adták össze a segélycsomagot.

Mit csinálnak ott? – Mindent, amire ilyen helyzetben szükség lehet – mondta.  Adományokat válogatnak, csomagokat állítanak össze, szendvicseket készítenek, de mentálisan is foglalkoznak a menekültek egy részével (itt főként a magyarul beszélőkről van szó).   A Híd Kárpátaljáért Program Segítségponton dolgoznak.

Ezzel kapcsolatban újságolta, hogy minden hozzájuk érkezőt hideg-meleg étellel-itallal várnak (kinek mire van szüksége).  A legtöbben néhány órát töltenek ott, amíg megpihennek. Mások ott is alszanak, mert lehet, hogy napok óta úton vannak, nagyon elfáradtak. Sokan 30 órát vagy többet is utaztak.

Döntő többségük már nem saját autóval, hanem vonattal érkezik a határra, és jellemzően egy család egy bőrönddel jön!!!  Ennyi az, ami felfér Ukrajnában a vonatokra, olyan zsúfoltak a szerelvények.

Így a továbbindulók (akik közül vannak, akiknek meghatározott úti céljuk van nálunk vagy Európa más országaiban, sokan mások viszont nem tudják, hol fognak majd megszállni, élni) mindegyike kap egy élelmiszerekből, tisztálkodó szerekből álló csomagot.

Óriási az összefogás – tudtam meg Icától (hadd hívjam így régi ismeretségünk okán). Az ország minden részéből érkeztek a segítők. Vannak, akik pl. tolmácsolni mennek egy-egy napra, aztán hajnalban utaznak vissza lakóhelyükre.

Nagyon szervezetten folyik minden, jól együttműködnek a segítő önkormányzati dolgozók, önkéntesek, rendőrök, vöröskeresztesek… – és mindenki, aki ott van.  Fáradtak ők is, de mindenki tudta, hogy nem aludni megy oda…

Azt is elmondta, hogy megindító, amilyen türelmesen várnak sorukra az érkező emberek.  Az élelmiszerekből is módjával fogyasztanak – jusson másnak is.  Pedig van mindenből bőséggel, hihetetlen mennyiségű adomány gyűlt már össze úgy élelmiszerekből, mint ruházatból, stb.

A Magyarországon működő nagykövetségek képviselői is ott fogadják saját állampolgáraikat. Példaként említette, hogy tegnap a kínai nagykövet 150 honfitársát várta ott.

Néhány  megható esetet is elmesélt, ezek közül a legszívszorítóbb talán, hogy egy négy napos kisbaba érkezett hozzájuk édesanyjával.  Gondoljunk csak bele! Egy fiatal anya, aki pár nappal  szülés után útnak indult a nagyvilágba… Az apa nem jöhetett, mint tudjuk.

A csöppség  fotóját láthatják itt (a képet Bocsi-Meleg Ilona Ágnessel készítette, melynek elkészítéséhez, nyilvánosságra hozatalához  az édesanya hozzájárult):

Hogy milyen adományokra van még szükség? Természetesen megkérdeztem.

Hamarosan egy másik írásból ezt is megtudhatják, továbbá azt is, hogy Mórra is érkeztek már ukrán állampolgárok, köztük gyermekek!

 

                                                                        Nagy Pál

Segítők:

Az alábbi képen a móri segítők szállása:

Adományok:

/Fotók: Bocsi-Meleg Ilona Ágnes és Karacs Ildikó/