/A képen Gombás Ferencné 2017-ben – Fotó: Nagy Pál/
Alábbiakat öt évvel ezelőtt írtam Gombás Ferencnéről. Ennek az ad most aktualitást, hogy a cikkben szereplő néni idén február 2-án lett 100 éves! Születésnapján – mint megtudtam – a település önkormányzatának és lakosságának nevében ma délelőtt szűk családi körben Csordás Mihály polgármester köszöntötte a község legidősebb lakóját.
Tehát a fent említett cikk:
“95 év Pusztavámon
Bizonyára emlékezetes nap marad Gombás Ferencné életében 2017. február 2-a. Mint a címből már sejthető, ekkor töltötte be 95. életévét. E napon otthonában köszöntötte Pusztavám legidősebb lakóját Stettner Attila alpolgármester. Teri néni két gyermeke (Anna és István) társaságában fogadott bennünket.
A nagy csokor virággal érkező Stettner Attila a Képviselő-testület és településünk lakóinak jókívánságait is tolmácsolta a kedves idős asszonynak, valamint átadta neki a magyar kormány Emléklapját a miniszterelnök aláírásával.
Mint fiától megtudtuk, Teri néni már egy héttel korábban nagy izgalomban volt, mindennek ragyognia kellett a kis családi házban. Ezért ő maga is sürgött-forgott – bár ez nem csoda, hisz az év minden napján nagyon aktív, derült ki a beszélgetés során.
De ne szaladjunk ennyire előre! Kérdésemre beszélt életéről is, melyben bizony sok volt a bánat, keserűség és a nehéz időszak:
1922-ben született (leánykori neve Krutzler Teréz), akkor a Petőfi utcában laktak. Gyermekei apját (miután 1946-ban katonaként szabadságra jött haza) a hatóságok egy másik személy helyett internálták, és telepítették ki Németországba… Fia, István akkor volt két éves. Anna lánya pedig még meg sem született, a szíve alatt hordta éppen. Mint megtudtam, már felnőtt volt, mikor először láthatta édesapját.
Gyermekeit egyedül nevelte jó ideig. Hogy miből éltek akkortájt? Teri néni a parasztoktól tojást és egyebeket vásárolt, szerény haszonnal adta tovább Oroszlányban és Móron. Mindezt úgy, hogy hetente háromszor gyalog megtette az utat mindkét helységbe oda-vissza.
Később, az ötvenes években dada volt az óvodában. Aztán a Pusztavámi Erdészetnél volt napszámos. Onnan ment nyugdíjba. Aktív éveiben munka mellett a helyi téesznél vállaltak földet művelésre, ebből is volt jövedelmük.
1957-ben költöztek a Bacsó Béla utcába. 1958-ban ment férjhez Gombás Ferenchez, aki 1981-ban hunyt el súlyos betegségben. Teri néni évekig ápolta. Azóta egyedül él. Megkönnyezte, amikor a régmúltról mesélt. Melyikünk ne tenné…
Egyedül, de nem magányosan!
Napjait gyermekei és 4 unokája, 7 dédunokája teszik szebbé – akik, mint megtudtuk, gyakran látogatják. Fényképeik ott sorakoznak a konyhaszekrényen. Érdekes, hogy a nagy család tagjainak többsége itt a Tölgyesben lakik.
Mivel telnek napjai? Nem unatkozik. Maga műveli a kertet, metszi a szőlőt, tartja rendben az udvart, ha kell, fát aprít. Na, nem azért,mert a család magára hagyná ebben – hisz amiben tudnak, segítenek -, hanem mert Ő akarja! Talán épp ez a titka szellemi – fizikai frissességének.
Fennmaradó idejében rendszeresen átjár a néhány házzal lejjebb lakó barátnőjéhez (Fahrnerné Erzsi nénihez), aki alig fiatalabb nála, és tévézget, vagy – mint már szóba került – a népes család legifjabbjai jönnek hozzá.
Kizárólag kútvizet iszik (no meg némi tejet, teát), még az ásványvizet sem szereti. Egészségesen él. Gyógyszert (hál istennek) alig kell szednie. Hallása már nem a régi, de még sok évig ez legyen a legnagyobb baja!
Két oklevél lóg a falon, melyeket 2015-ben és 2016-ban az Önkormányzattól kapott, mint településünk legidősebb lakója. Reméljük, idén a júniusi falunapon már a harmadikat veheti majd át!”
Nagy Pál
Fenti írás 2017. februárban jelent meg a Pusztavámi Krónikában.
