Kezdőlap Színes Őszi programok a Károlyi Kastélyban Fehérvárcsurgón

Őszi programok a Károlyi Kastélyban Fehérvárcsurgón

89
0

Október 17. vasárnap, 14 óra

Botanikai séta a kastélyparkban

Október 17-én, vasárnap, 14 órától ismét botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély parkjában. A mintegy kétórás séta során a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület; a rekonstrukció kapcsán frissen telepített növényeket; a 100-170 éves meglévő őshonos és egzóta faállományt, valamint megcsodálható a csónakázó tó és a gloriett is. A parktúra egyúttal megismerteti az érdeklődőkkel a kastélykert történetét.

A korlátozott létszámlehetőség miatt előzetes regisztráció, helyfoglalás kötelező.

Október 22-23.

Nemzetközi örökségvédelmi konferencia

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban 2021. október 22-23-án negyedik alkalommal kerül megrendezésre az „Európai műemlékvédelmi tendenciák, különös tekintettel a Kárpát-medencére” című konferencia, amelyet a Károlyi József Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán működő Művészettörténet Tanszék szervez.

A konferencia két fő témája a színházak restaurálása és a középkori Magyarország emlékeit érintő kutatások. Bemutatásra kerülnek a budapesti Operaház mellett a kastélyszínház-sorsok és a zsámbéki régészeti munkák eredményei. A kolozsvári Szent Mihály-templom legújabb ásatásai mellett szó lesz erdélyi és felvidéki munkálatokról, valamint a türjei műemlékvédelmi munkák értékeléséről, emellett Esztergom és a bélapátfalvi ciszterci templom értékeiről és azok megóvásának szükségéről. A konferencia kitekint Kelet-Ázsia és a divat irányába is.

Bemutatásra kerül az első és a második fehérvárcsurgói műemlékvédelmi konferencia előadásait tartalmazó kötet, valamint Mario Schwarz és Rostás Tibor Ausztriában publikált kötete is, amely a korai gótikus emlékanyagra fókuszál.

November 19-21.

„Friss termés”  iparművészeti szalonbemutató és vásár 

A fehérvárcsurgói Károlyi-Kastély Hotel&Restaurant ötödik alkalommal ad otthont a FRISS TERMÉS Iparművészeti szalonnak és vásárnak, a kortárs magyar iparművészeket ismét a Károlyi József Alapítvány látja vendégül.

A Szalonon idén 29 tervezővel találkozhatnak az iparművészet iránt érdeklődők. Erősödött a szilikáttervezők csapata, és újonnan bemutatkozó öltözék, és cipőtervező művészt is megismerhetnek a látogatók. Az ékszertervezők  idén is a legnépesebbek, kilenc alkotó várja a kortárs ékszer iránt fogékony látogatókat.

Mivel a szállodaként is működő kastély kedvelt esküvői helyszín, a tervezők  ALTERNATIV ESKÜVŐ címmel a Díszebédlőben egy kamara kiállítással is készülnek, ahol megkérdőjelezik az esküvőhöz mint fogalomhoz kapcsolható vizuális sztereotípiák létjogosultságát. Meglepő alternatívák után kutatnak a fenntarthatóság, értékmentés, felelős tárgyalkotás eszközeivel. Válaszokat keresnek azokra a kérdésekre, lehet-e egészen más, izgalmas alternatívája a szokásos virágpompás fehér lakodalmi asztalnak, milyen esküvői ruha illik egy érettebb párhoz, hogyan használhatnánk újra mindazt a szemet gyönyörködtető tárgyat, amelyekkel a nagy napon körülvesszük magunkat?  Idei témáik: “ERDŐ” , JAPÁN”, “AZÚR”. A Friss Termés alkotóin kívül a kiállításon bemutatkoznak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói is, témájuk: „HELLASZ”. 

November 20.

Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny:

Razvaljajeva Anasztázia és Goda Sára hárfakoncertje 

Különleges élményt ígér a Zene 2×47 húron című koncert, melyen 20. századi francia zeneszerzők és Bach művei csendülnek fel két fiatal hárfaművész, Goda Sára és Razvaljajeva Anasztázia előadásában. A századforduló és a francia zene egyik legnagyobb zeneköltőjének, Debussynek több jól ismert zongoradarabja – például az Elsüllyedt katedrális vagy a Vitorlák –  is elhangzik különleges, két hárfás hangszerelésben, J. S. Bach-tól pedig eredetileg orgonára komponált korálelőjátékokat szólaltatnak meg a hárfaművészek. Bernard Andres kompozícióiban új hangzásvilágot keltenek életre a hárfás-zeneszerző által előírt effektusok és játékmódok, Bartosz Kowalski kortárs lengyel zeneszerző 2016-os Ticking Clocks című művében pedig a két hárfa az órák kattogását idézi fel izgalmas ritmikai játékkal.

November 21. vasárnap, 14 óra

Botanikai séta a kastélyparkban

Október 17-én, vasárnap, 14 órától ismét botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély parkjában. A mintegy kétórás séta során a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület; a rekonstrukció kapcsán frissen telepített növényeket; a 100-170 éves meglévő őshonos és egzóta faállományt, valamint megcsodálható a csónakázó tó és a gloriett is. A parktúra egyúttal megismerteti az érdeklődőkkel a kastélykert történetét.

A korlátozott létszámlehetőség miatt előzetes regisztráció, helyfoglalás kötelező.

Információ:

Károlyi József Alapítvány, Károlyi Kastély, 8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2. Tel. 06 21 311 04 26, e-mail: info@karolyikastely.hu