Kezdőlap Hírek Újra nyitva a Vértesszentkereszti apátság! – Látogatói információk

Újra nyitva a Vértesszentkereszti apátság! – Látogatói információk

395
0

/Fotó: Nagy Pál/

Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Czunyiné Dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője és Lazók Zoltán Oroszlány polgármestere pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatót azzal kapcsolatban, hogy újra látogatható a Vértesszentkereszti bencés apátság.

Megtudhattuk egyebek mellett, hogy NÖF Nonprofit Kft. kezelésébe 2019-ben került a kolostorrom.  A műemlékegyüttes egyes részeibe nem lehet bemenni, kívülről nézhettem meg jómagam is. Oka: folyamatban vannak a helyreállítási tervek, állagmegóvásokra is sor kerül majd. A történeti visszatekintés mellett a képviselő és a polgármester a hellyel kapcsolatban gyermekkorát, személyes kötődését is felidézte.

Tavaly óta új gondnoka van a műemléknek Olasz Gergely személyében, ő a tárlatvezető is.

Örömteli hír, hogy az érdeklődők 2021. május 29-től újra megtekinthetik a nagyszerű épületegyüttest. Aki nem tudná, hogy talál oda: Pusztavám és Oroszlány irányából informatív, nagy méretű táblák segítik a tájékozódást, valamint alább találhat “mankót”.

Még egy apróság: néhány nagyon aranyos, barátságos nyuszi is várja a látogatókat  🙂

A NÖF Nonprofit Kft. által kiosztott sajtóanyagból és a cég honlapjáról az alábbi hasznos információkat osztjuk meg a látogatókkal:

A Vértesszentkereszti apátság megközelítése:

Autóval Oroszlány felől a Pusztavámi úton haladva az ÖKO Zrt.-t elhagyva, tovább a főúton, a gerencsérvári elágazó utáni első lehajtó jobbra.

Mór-Pusztavám irányából értelemszerűen a gerencsérvári lehajtó előtt balra kell kanyarodni.

Oroszlány és Pusztavám irányából is kék-fehér irányító táblák segítik a tájékozódást.

Kérjük, hogy a sorompó előtt legyen kedves leparkolni!

GPS koordináták: Szélesség N 47° 26’37.2” – Hosszúság E 18° 16’17”

Látogatói információk :

Nyitvatartás

Nyári nyitvatartás:  szerda – vasárnap (hétfő – kedd zárva) március 1 – augusztus 31. 10:00-17:00      Pénztárzárás: 16:30 

Téli nyitvatartás:  szerda – vasárnap (hétfő – kedd zárva)     szeptember 1 – február 28. 10:00-16:00      Pénztárzárás. 15:30

Az apátsági romterület CSAK TÁRLATVEZETÉSSEL LÁTOGATHATÓ!

A romterület látogatása a kijelölt útvonalon kizárólag tárlatvezető irányításával, érvényes belépőjeggyel lehetséges.

Tárlatvezetés szerdától-vasárnapig minden egész órában indul. A belépőjegy ára magában foglalja a tárlatvezetést.

Bejelentkezés tárlatvezetésre: +36 70 709 0824

JEGYÁRAK

Felnőtt jegy: 1 500 Ft

Kedvezményes jegy: 750 Ft

nyugdíjas, diák, minimum két 18 év alatti gyermeket kísérő szülő

Családi jegy: 3000 Ft1 vagy 2 felnőtt + 1 vagy több gyermek 18 éves korig

Oroszlányi és pusztavámi helyi lakos, lakcímkártyával: 400 Ft/fő

Technikai okok miatt készpénzfizetés nem lehetséges!  (Hasznos információ:a közeli Majki Kamalduli Remeteségben kombinált jegyet is tud készpénzért vásárolni, amellyel a Vértesszentkereszti műemlék is látogatható).

Néhány friss kép – fotó: Nagy Pál