Kezdőlap Kék hírek Őrizetbe vették a rendőrök a székesfehérvári fegyveres rablás elkövetőjét – Videóval

Őrizetbe vették a rendőrök a székesfehérvári fegyveres rablás elkövetőjét – Videóval

84
0

/Fotó:Police.hu/

A férfi az általa remélt több millió forint helyett csak pár ezerrel távozott a bűncselekmény helyszínéről, amit a rendőröknek köszönhetően csupán fél óráig birtokolhatott.

Amint arról korábban beszámoltunk, 2021. január 25-én reggel Székesfehérváron történt fegyveresen elkövetett rablásról tettek bejelentést a rendőrségre. A helyszínről menekülő elkövető felkutatására a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei közreműködésével azonnal hajtóvadászat indult, melynek eredményeképpen a kapott személyleírás alapján két férfit előállítottak, ám egyikőjük elszámoltatását követően kiderült, hogy nincs köze a támadáshoz.

A másik, bűncselekménnyel összefüggésbe hozható 34 éves férfit – akit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a bejelentést követő fél órán belül fogtak el – őrizetbe vétele mellett a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki fegyveresen elkövetett rablás bűntett, fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás bűntett kísérlet, fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett és egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az intenzív nyomozói munka eredményeként ugyanis megállapítást nyert, hogy a férfi az elkövetés helyszínére egy fekete színű autóval érkezett, amelyre egy másik gépjárműre érvényes rendszámot szerelt. A székesfehérvári cég parkolójában egy kézben tartott, fegyvernek látszó tárggyal kényszerítette a vezetőt arra, hogy adja át neki a széfben található készpénzt, akit eközben a hátsó bejárat felé tolt. Az elkövető az üzletben lévőket felszólította, hogy menjenek az eladótérbe, és cselekménye nyomatékosításaként felfelé leadott egy lövést.

A trezort a sértett nem tudta kinyitni, mivel annak kulcsával nem rendelkezett, azonban az elkövetőnek pár ezer forint készpénzt egy alkalmazott átadott. Ezután a támadó a sértettel együtt, annak autójával a helyszínről elmenekült, majd megállásra és pénztárcája átadására szólította fel a járművezetőt. A férfi ennek eleget tett, és az elkövető pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva, az autó indítókulcsával együtt elfutott a helyszínről.

Gyanúsítotti kihallgatása során a férfi beismerő vallomást tett. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására- tájékoztatott bennünket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

VIDEÓ: