Kezdőlap Színes “A kistérség legszebb lovai” – Egy írás 2001-ből

“A kistérség legszebb lovai” – Egy írás 2001-ből

74
0

/A képen: A” kisbéri Szeder Tamás Varázs nevű kancája a második lett” –  Forrás: Library.hungaricana.hu/24 óra,  2001. október/

Talán ma is érdekesek lehetnek térségünk kulturális-sport életével, történetével kapcsolatos korábbi híradások – mint például ez 2001-ből:

A kistérség legszebb lovai

Móri gála – A borkirálynő adta át a díjakat

A Zirc-Mór-Kisbér kistérség legszebb lovai mutatkoztak be a móri bornapok egyik rendezvényeként a nemrég elkészült, gyönyörű Hétkúti Lovasparkban. A három megyében egyenként megtartották az elődöntőket, s Mórra már a legszebb lovak kerültek versenybe négy kategóriában.

A megnyitó előtt a Pecsely Klárapusztai Csikós Lovasudvar két csikósa nagyon érdekes bemutatót tartott, olyat, amilyent csak a Hortobágyon láthat az ember: hogyan válik a karikás ostor és a biztató szó segítségével az ember az okos parancsolójává. A csikósbravúr után vadászkürtök szólaltak meg, és Mór polgármestere, Schmidt Ferenc köszöntötte a részt vevő hatalmas tömeget, s természetesen a versenyzőket.

Ezt követően az Equt Triangulum Lovas Egyesület elnöke, Varga Lászlóné szólította a zsűrit: a három város polgármesterét és a móri Borbarát Hölgyek három tagját, majd megnyitotta a versenyt.

Ennek a versenynek a célját a móri polgármester úgy fogalmazta meg: az érdeklődést szeretnék felkelteni a lovak, a lovassport, a lovasturizmus iránt, hiszen erre nagy lehetőség van ebben az aranyháromszögben, csak meg kell ismertetni a nagyközönséggel. Azt is elmondták, hogy ezen a versenyen nincs szakmai értékelés, kizárólag a lovak szépsége a bírálni való, sem régi versenyeredmények, sem más szempont nem számít, csak a szépség.

A zsűri nagyon hosszú ideig bírálta a 36 lovat, végül a kisbéri térségből indított 12 zül díjazott lett munkáló kategóriában 1. Zsuzsi nevű kisbéri Wolf Gábor tulajdona, a 2. Varga László ászári lovas Remény nevű lova. Kanca kategóriában 2. lett Szeder Tamás kisbéri tulajdonos Varázs nevű lova.

A póni kategóriában 2. helyezést ért el Jámbor Noémi Twighlight-tel, s a mén kategóriában a komáromi Bécs Gyula Aranyfürt nevű sportlova 3. helyezést nyert.

A díjakat az előző napon választott móri borkirálynő, Dévényi Rózsa adta át. A rendezvény fővédnöke a kisbéri ifj. Jámbor Vilmos volt.

ÁDÁM-“


Dévényi
Rózsa borkirálynő

FOTÓK:JUSZTIN

Forrás:Library.hungaricana.hu/24 óra, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)  / 2001-10-08 / 235. szám

Kiemelések tőlem – a szerk.