Kezdőlap Hírek „Jó szívvel munkába!” – elkészült Környe és Vértessomló között a kerékpárút

„Jó szívvel munkába!” – elkészült Környe és Vértessomló között a kerékpárút

96
0

Stílszerűen drótszamárral érkezett Környe és Vértessomló közigazgatási határához Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Beke László, Környe polgármestere augusztus 6-án.

A Széchenyi 2020 program keretében 240 millió forintos európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével elkészült ugyanis az a kerékpárút, mely Környe és Vértessomló belterületi részeit köti össze. A fejlesztés jótékony hatásához, a kerékpárút kihasználtságához nem fér kétség, ezt az ünnepélyes átadón résztvevők is megtapasztalhatták, akik közül sokan szintén kerékpáron gurultak a helyszínre.

A Környe és Vértessomló által „Jó szívvel munkába” elnevezéssel benyújtott pályázat 2018-ban nyerte el a TOP-3.1.1-16 kódszámú, „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” című felhíváson a támogatást, így készülhetett el a kerékpárút Környéről a belterületi utakat érintve a falu határáig, onnan Vértessomló széléig, a régi bányaútig 2766 méter hosszan, 2 méter szélesen, kétoldali járdaszegéllyel ellátva. Környén 1 100, Vértessomlón pedig 1 300 méter hosszan jelöltek ki kerékpározásra útvonalat.

Mint Beke László, Környe polgármestere elmondta, végül bővült a tervezett műszaki tartalom, hiszen kiderült, hogy a Vértessomlóra érkező ivóvízvezeték Környe végétől több mint 1 km hosszan egyezik a nyomvonallal. Mivel a 240 millió forintos rendelkezésre álló forrásnál alacsonyabb, 211 milliós ajánlattal nyerte el a közbeszerzést a Vértes Út Kft., a kerékpárúthoz kapcsolódó beruházásként engedélyt kaptak a vezeték cseréjére, így Vértessomló ivóvízellátása is jobb, biztonságosabb lett, ami szintén a sikeres TOP-os pályázat pozitív eredménye. Jó szívvel munkába! – a projekt elnevezését idézve a polgármester elmondta, hogy a környei intézményekbe több dolgozó már a kerékpárutat használva érkezik, majd tér haza Vértessomlóra, azaz igazolhatóan egy valós alternatív közlekedési lehetőséget teremtett a fejlesztés. Elhangzott az is, hogy szeretnék folytatni, hiszen Környe a legújabb szabályozási tervében már egy új nyomvonalat vett fel Tata irányába, miután Kecskédre, Vértessomlóra, Tatabányára, Oroszlányba már közlekedhetnek kerékpárúton a falubeliek.

Vértessomló a köztudatban méltán szerepel úgy, hogy sportos falu, hiszen sok olyan tevékenység zajlik nálunk, ami tőlünk nagyobb településen sem feltétlenül hagyomány. A kerékpározás lehetősége eddig is adott volt a községen belül és a tavak körül, de ez most más. Ez egy klasszikusan kerékpározásra épített út, amivel nem csak Környét lehet elérni, hanem az összeköttetések kapcsán Kecskédet, Oroszlányt, Majkot, Tatabányát, és azon keresztül Tatát is – fejezte ki örömét Igó István, Vértessomló polgármestere. A településvezető úgy vélte, hogy a falu többszörösen érintett, hiszen Vértessomló Sarlós Boldogasszony Temploma a négy, kerékpárral is megközelíthető szakrális megyei helyszín egyike, a templom közvetlen környezetében találhatók a turista utak, és a Mária út is. Tehát a falu számára több funkciót is betölt a kerékpárút, nem szólva az egészségre gyakorolt jótékony hatásáról. A projekthez kapcsolódott Vértessomló részéről a szemléletformálás, ennek keretében a rendelkezésre álló forrásból olyan, különböző méretű kerékpárokat vásároltak, melyek kerékpáros túrák alkalmával is használhatók. Ha tehát valaki nem rendelkezik biciklivel, vagy az övé éppen meghibásodott, az használhatja ezeket – mondta el Igó István, aki reményét fejezte ki, hogy ezzel az új lehetőséggel megnövekszik a településen a szervezett kerékpártúrák száma. A falut érintő további pozitív perspektívaként értékelte, hogy jelenleg tart a Velence-Nadap szakasz tervezése, és az első változat szerint a kerékpárút Környéről Környebánya felé elágazna, onnan a Vértes gyönyörű gerincén, az erdészeti feltáró úton haladna tovább, azaz biciklivel látogatható lenne a Szarvaskút, Vitányvár, és az erdőben található kirándulóhelyek, folytatásként pedig Vérteskozma, Csákvár és Lovasberény. A kiváló útminőségért köszönetét fejezte ki a kivitelező számára, s hogy a beruházással párhuzamosan a vértessomlói csapadékvíz tározó áthelyezéséről, stabilizálásáról is gondoskodtak.

Kancz Csaba kormánymegbízott beszéde elején az ünnepség „mögöttes” eseménysorára hívta fel a figyelmet, amely – ahogy fogalmazott – mindent elmondott: láthatjuk, milyen forgalmas az út, nagyon sokan erre közlekednek, most, műszakváltáskor pedig megtapasztalhattuk, mennyi jármű haladt el. Fontos tehát, hogy a kormányzat fejleszti és fejlessze a közutakat, de legalább ilyen fontos az egészséges életmód, a kerékpáros turizmus, ezért is nagy öröm, hogy ezt az utat ma jelképesen is átadjuk. Azért jelképesen, mert azt is láthattuk, hogy már jó ideje használják felnőttek, gyerekek, családok, munkába igyekvők. Bízom benne, hogy a kerékpáros úthálózat további fejlesztésére irányuló tervek megvalósulnak a közeljövőben, és a megyén belül, illetve annak határain túlnyúlva is egyre több természeti kincset, kulturális értéket érhetünk el kerékpáron – fogalmazott.

Popovics György elnök a megyei önkormányzat kerékpárutakkal kapcsolatos törekvéseit, eredményeit ismertette. Mint mondta, a TOP-ban elsősorban, 65%-ban gazdaságfejlesztési célt kell megvalósítani a beruházásnak, és a most átadott kerékpárút is gazdaságpolitikai fejlesztést szolgál azzal, hogy mind többen juthatnak el két keréken a munkahelyükre, mindamellett, hogy természetesen a turisztikai érintettséget is figyelembe vették. Az elnök összegzéséből kiderült, hogy a megyében eddig 44 km kerékpárút épült 3 milliárd 775 millió forintból, elkészültek a tervei a Tarján és Esztergom közötti, 26 kilométeres kerékpárútnak, és a Tarján Agostyán közötti szakasz tervezése is folyamatban van. Ehhez hozzáadódik a Majk-Nadap közötti további 44 kilométer, tehát a megyei önkormányzat összességében 120-130 kilométernyi kerékpárút tervezésében, kivitelezésében érintett különböző projektek révén. Popovics György egy egészen friss döntésről is beszámolt. E szerint a „SacraVelo – határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózata a Duna térségében” projekt keretében összesen 336 ezer euróból épül a megyében 241 km kerékpárút.

Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő az esetleges kétkedéseket eloszlatva leszögezte: nem az esemény „kedvéért” pattant nyeregbe, ő egyetemista korától rótta a kilométereket, az volt számára a szellemi feltöltődés, igaz, abban az időben a gépjárművek száma és a forgalom sem volt ekkora, mint most. Épp ezért úgy vélte, hogy számára elsősorban a biztonság miatt fontos a bringautak megléte, hiszen egyre több kerékpárost lát az utakon, viszont akkor örül igazán, ha nem közúton, hanem a számukra kijelölt úton látja őket. Az országgyűlési képviselő is hangsúlyozta a kerékpározás, mint egészségmegőrző sport fontosságát, és örömét fejezte ki, hogy mára a kerékpáros turizmus is szépen fejlődik az országban, ugyanakkor – idézve a megyei közgyűlés elnöke által elmondottakat – kiemelte: a gazdasági övezetek ilyen módú összekapcsolása is rendkívül fontos. A TOP-3.1.1-16-KO1-2017-00003 azonosító számú projekt elnevezésére utalva zárásul így fogalmazott: kívánom, hogy jó szívvel használják a két település között, jó szívvel fogadják az ideérkezőket, és legyenek méltán büszkék arra, hogy van mit megmutatni Környén és Vértessomlón, van mit összekapcsolni az épített és természeti örökségeik között.

A nemzeti színű szalagot Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Kancz Csaba kormánymegbízott, Popovics György, a megyei önkormányzat elnöke, Igó István Vértessomló, valamint Beke László, Környe polgármestere, Patányi Gergely, a kivitelező Vértes Út Kft. ügyvezetője vágta át, majd, akik azzal érkeztek, ismét kerékpárra pattantak. A vértessomlói gyerekek a környei tó partja felé vették az irányt, ahol örömmel állapították meg, hogy a kerékpárút átadására az önkormányzatok által készíttetett ajándék kulacs és karabineres nyakpánt, valamint üdítő mellett frissítő jégkrém is várta őket a hűst adók fák alatt – tájékoztatott Salamon Gyöngyi.