Kezdőlap Hírek 160 éves a Fehérvár-Komárom vasútvonal

160 éves a Fehérvár-Komárom vasútvonal

35
0

/Fotó:OKK Fehérvár/

A Székesfehérvár – Komárom közötti vasútvonal megnyitásának 160 éves évfordulóját ünnepelték hétfőn a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A jubileum előtt a VOKE kiállítással tiszteleg: az augusztus 19-ig látogatható kiállításon egyedülálló tárgyakkal és tablókkal mutatják be az Észak-Dunántúlt átszelő vonal történetét.

A Székesfehérvár-Komárom-vasútvonal a MÁV 5-ös számú, nem villamosított, egyvágányú vasútvonala, amely az Észak-Dunántúlt átszelve Székesfehérvárt köti össze a magyar-szlovák határral. A vonal továbbhalad Komáromból Esztergomba. A vonalat a Déli Vasút építette és üzemeltette egészen az első világháború utánig. A 82 kilométer hosszú pálya volt az építtető első vonala, amelyen 1975-ig gőzmozdonyok közlekedtek. A nyomvonal Székesfehérvárról Mohán, Fehérvárcsurgón, Bodajkon, Csókakőn és Móron át haladt Bakonysárkány, Kisbér, Ászár, Tárkány, Csémpuszta irányába, egészen Komáromig.

Emlék részvény, beszállókártya és tőlap is járt hétfőn VOKE-ban, ahol a vasútvonal forgalomba helyezésének 160 éves évfordulója alkalmából rendezett kiállítás ünnepélyes megnyitóján Nádi Ferenc köszöntötte a résztvevőket. A Székesfehérvári Forgalmi Csomóponti Főnökség vezetője köszöntőjében a vonal történetére emlékezett vissza, mint mondta egy gazdasági szükségszerűség adta az építés indokát: „Egészen egyszerűen el kellett szállítani az árut Triesztbe a kikötőbe, amely feladatot egészen a monarchia végéig teljesített a pálya. Később a szén kitermelésben volt nagy szerepe, amelyet a háború után is megtartott, sőt ma is száz ember dolgozik ezen a vonalon.”

A hajdani vasutas életről Hortobágyi Frigyes és Nehéz György beszéltek a résztvevőknek, valamit Haraszti Gábor, a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület elnöke köszönte meg a tárlatra készült, egyedülálló, gazdag információ-, kép- és ereklye-összeállítást a gyűjtőknek. A megnyitón közreműködött Szalay Csilla és Rechner Csaba, valamint a gyűjtemény gazdagságához a MÁV Fotókör tagjai is hozzájárultak.

A tárlat augusztus 19-ig ingyenesen látogatható a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.

Forrás:OKK Fehérvár