Kezdőlap Hírek Őrizetben a forgalommal szemben közlekedő férfi – videóval

Őrizetben a forgalommal szemben közlekedő férfi – videóval

75
0

“48 órán belül három alkalommal elkövetett ittas járművezetés miatt is felelnie kell a sofőrnek.

A nyomozás adatai szerint a 63 éves férfi 2020. július 13-án 15 óra 20 perckor Volkswagen Golf típusú személygépkocsival közlekedett a 7-es és a 8-as számú főutak közös elkerülő szakaszának jobb pályatestjén, Székesfehérvár felől a 63-as számú főút irányába, a járműforgalommal szemben, a belső forgalmi sávban. A szabályosan közlekedő járművekben utazók életét és testi épségét veszélyeztető járművezetőt egy nappal később, 2020. július 14-én késő este, majd 16-án délelőtt és este is ittas járművezetés miatt állították elő a rendőrök. Elsőként a 63-as számú főúton, majd Nádasdladány külterületén, végül a 7202-es számú úton, Sárszentmihály közelében haladt autójával a férfi úgy, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a sárszentmihályi sofőrt egyrendbeli közúti veszélyeztetés bűntett, valamint háromrendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A forgalommal szemben közlekedés miatt bekövetkezett balesetek jóval nagyobb arányban követelnek emberéleteket az egyéb szabályszegés miatt bekövetkezett balesetekhez képest. A leggyakrabban ugyanis a járművek frontálisan és nagy sebességgel ütköznek, amit a szabályosan közlekedő vezetők csak nagyon nehezen, vagy éppen el sem tudnak kerülni. Ezért fontos, hogy a veszélyes szituációt észlelők azonnal jelezzék azt a rendőrségen!

Az utak biztonságágáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy türelmesen, körültekintően, a szabályokat betartva vesznek részt a közlekedésben.”

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

VIDEÓ: