Kezdőlap Hírek Közgyűlés díjátadóval a móri tűzoltóknál

Közgyűlés díjátadóval a móri tűzoltóknál

53
0

A Móri Önkormányzati Tűzoltóság Facebook oldalán tudatta, hogy a múlt hét csütörtökjén tartotta a móri tűzoltóság éves közgyűlését, ahol tisztújítást is tartottak.

Ez utóbbira a 2019. évi beszámoló és az idei tervek elfogadása után került sor. Megtudhattuk, hogy a köztestület elnöke ismét Schmidt Ferenc lett, míg az alelnök személye is változatlan maradt Pál Csaba Béla személyében.

Arról is tájékoztatást adtak, hogy itt adták át a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség által alapított Vida Pál Emlékdíjat.

Ezt azoknak a hivatásos, önkéntes és létesítményi tűzoltóknak, tűzvédelmi szakembereknek, illetve a tűzvédelem és tűzoltóság munkáját segítő, fejlesztő tevékenységet végzőknek adományozzák, akik példaértékű cselekedeteikkel, munkájukkal érdemlik ki az elismerést.

A díjat ez évben id. Csillag János kapta, aki alapító tagja a móri tűzoltóságnak, közel 40 éve önkéntes tűzoltó, és a mai napig aktív tagja a közösségnek.

Címlapkép: Facebook/Móri Tűzoltóság