Kezdőlap Színes Már otthon is nézheti a móri születésű színész főszereplésével készült darabot

Már otthon is nézheti a móri születésű színész főszereplésével készült darabot

167
0

/Revizor – Horányi László, Majorfalvi Bálint – Fotó:Komáromi Jókai Színház/

A móri születésű színművésztől, Majorfalvi Bálinttól kaptunk ismét egy levelet, melyben színháza egyik előadását ajánlja a móriak figyelmébe is – mi pedig örömmel tesszük közzé, szórakozzanak jól e vidám darabon:

“A Komáromi Jókai Színház teljes előadásokat tartalmazó Youtube-csatornájára ezúttal Gogol népszerű komédiája, a REVIZOR került fel, melyet Méhes László állított színpadra 2012-ben.

A revizor érkezésének híre az urak között riadalmat kelt. Nem csoda, hiszen például a bírósági előszobában libákat őriznek, a bíró kutyakorbácsot tart iratszekrényén, a postamester rendre felbontja a leveleket, a kórházban a betegek „úgy gyógyulnak, mint a legyek”, az orvos pedig egy szót sem tud oroszul.

A városka fogadójában időző pétervári tisztviselő, Hlesztakov teljesen kifogyott pénzéből, a számláit sem tudja kifizetni, ettől aztán gyanússá válik: inkognitóban érkezett revizornak nézik. A polgármester felkeresi, majd miután félelmében elhiteti magával, hogy valóban Hlesztakov a – magát ügyesen álcázó – revizor, nem hagyja magát „becsapni”: kifizeti annak számláit, pénzt ad kölcsön, majd a házában kínál neki kényelmesebb és ingyen szállást.

A polgármester neje és lánya olvadoznak a gyönyörűségtől, a helyi urak pedig egymás után járulnak Hlesztakov elé, hogy megkörnyékezzék, pénzt „kölcsönözhessenek” neki, vagy hogy bevádolhassák vetélytársaikat. Hlesztakov lassan átlátja a helyzetet, és örömmel belemegy a játékba.

Főbb szerepekben Fabó Tibor, Majorfalvi Bálint, Szvrcsek Anita, Tar Renáta látható.”

A teljes előadás elérhetőségi linkje:

https://youtu.be/M6lluZ-2Cpo