Kezdőlap Kék hírek Egyiket két ügyben körözték, a másik eltiltás hatálya alatt vezetett

Egyiket két ügyben körözték, a másik eltiltás hatálya alatt vezetett

147
0

A móri rendőrök 2020. március 9-én a délutáni órákban igazoltattak egy 44 éves helybeli férfit, akiről megállapították, hogy ellene két érvényes körözést rendeltek el.

A férfit vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt körözték, valamint azért, mivel egy korábbi pénzbüntetését nem fizette be és azt átváltoztatták elzárásra.

A férfit elfogták, előállították a Móri Rendőrkapitányságra, ahol az ügyében gyanúsítottként hallgatták ki, az elzárás végrehajtása miatt pedig ezt követően fogdába szállították.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság  közleménye

“A helyi rendőrök Oroszlányban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost 2020. március 9-én délután.

Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, ekkor derült ki, hogy az 51 éves férfit a Tatabányai Járásbíróság korábban 2020. augusztus 16-áig ittas vezetés miatt eltiltotta a járművezetéstől.

A sofőrt előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban bíróság elé állítják.”

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság  közleménye

Forrás:police.hu