Kezdőlap Kék hírek Őrizetben a 81-es főúton történt halálos gázolás gyanúsítottja – Képekkel

Őrizetben a 81-es főúton történt halálos gázolás gyanúsítottja – Képekkel

273
0

Fotó:police.hu/

“Amint arról korábban beszámoltunk, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. március 8-án 7 óra 10 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a 81-es számú főút 15-ös kilométerénél, Fehérvárcsurgó közelében az úttestet szegélyező árokban egy holttestet találtak.

A helyszíni szemle adatai és az orvosi szakvélemény alapján az elhunyt 48 éves móri férfi közúti közlekedési baleset áldozata lett.

A rendőrök a helyszínen talált nyomok és anyagmaradványok alapján kiterjedt adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során rövid időn belül Lepsény belterületén azonosították és lefoglalták a balesetet okozó BMW típusú gépjárművet, ezzel egyidejűleg pedig elfogták a gépkocsi 26 éves berhidai sofőrjét.

A férfit előállítását követően halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.”

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Fotó:police.hu