Kezdőlap Hírek Tatabányán épít gyárat a dél-koreai Lotte Aluminium Kft.

Tatabányán épít gyárat a dél-koreai Lotte Aluminium Kft.

58
0

/MTI fotó/Bruzák Noémi/

Tatabányán létesít új alkatrészgyárat a dél-koreai Lotte Aluminium Kft. mintegy 44 milliárd forintos beruházással – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

    Magyar Levente hozzátette: a tervek szerint a mintegy 60 ezer négyzetméteren elhelyezkedő beruházás a magyar akkumulátorgyártás és kapcsolódó iparágai rendszerébe tagozódik, új gazdasági környezetet teremt az ország középső részében.

    Magyarország koreai kapcsolatai töretlenül fejlődnek, tavaly Dél-Korea lett a legnagyobb befektető az országban, a mostani beruházás alapján az idén is előkelő helyet foglal majd el a beruházók rangsorában. A kormány kész ezt a folyamatot erősíteni, fenntartani – fogalmazott.

    Magyar Levente szerint Magyarország a legjobb úton halad a fejlett ipari középhatalommá válás felé.

    Bencsik János, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta, hogy a tatabányai ipari parkban már több dél-koreai vállalat működik, az újabb beruházás a negyedik a sorban.

    Már ott működik a Lotte-csoport másik cége is, évi 150 millió forintos árbevétellel.

    Hjun Csol Cso, a Lotte Aluminium Hungary Kft. vezérigazgatója arról beszélt, hogy Magyarországgal nagyon jó a kapcsolata Dél-Koreának, és folyamatosan fejlődik, a mostani beruházás ezt tovább erősíti.

    A cég az elektromos autókhoz akkumulátort gyártó vállalatokat fogja kiszolgálni, évi mintegy 18 ezer tonna fóliát terveznek készíteni.

    Vizsgálják egy további beruházás lehetőségét, egész Európát szeretnék ellátni – mondta. Hozzátette: a magyar beruházásösztönző politikának köszönhető, hogy a Lotte-csoport Magyarországra hozta beruházását.

    A Lotte Dél-Korea ötödik legnagyobb vállalatcsoportja, hozzá tartozik a Lotte Aluminium Kft., és 24 országban van jelen – közölte Hjun Csol Cso.

-MTI-