Kezdőlap Színes Sárközi-Nagy Ilona: „Szükségem van a szabadságra…” – Interjú, 2. rész

Sárközi-Nagy Ilona: „Szükségem van a szabadságra…” – Interjú, 2. rész

155
0

200 első randi (Sárközi-Nagy Ilona saját archívumából)  – Fotó:Labancz Viktória

Írtunk már oldalunkon Mórról elszármazott hírességekről, így Sárközi-Nagy Ilona színművésznőről  is, aki  méltán szerzett hírnevet, elismertséget úgy színházi, mint filmszerepei (mozi, tévé) révén.  Vele beszélgettem itt töltött gyermekkoráról, családjáról, pályájáról, Mórról… – A riport második része következik: (Az első részt ITT olvashatják)

-Mivel foglalkozott érettségi után?

A Bárka Színházban voltam stúdiós két évig. Onnan vettek fel a főiskolára, Kaposvárra.

-Ahol aztán színművész szakon végzett. Mesélne azokról az évekről? 

Elég sűrű három év volt, nem foglalkoztunk semmi mással, csak egymással, a munkával, reggeltől éjszakába nyúlóan. Mi voltunk az első osztály, ezért egy csomó minden akkor alakult ki, de mivel elsők voltunk, különös figyelemmel kísértek minket a tanáraink.

-Jó néhány évig maradt is Kaposváron a színházban.  Melyek voltak ott a legkedvesebb szerepei?

Igen, sok jó feladatot kaptam. Nem mondom, hogy mindegyikkel sikerült megbirkóznom, de jó volt ott lenni, tanulni. Játszottam Irinát a Három nővérben, Rozikát az Úri muriban, Rosalindát az Ahogy tetszikben, Sünit a Padlásban, Fínum Rózsit a Falu rosszában. A legemlékezetesebbek azok az előadások, amikben  a legendásan jó csapatként működő kaposvári társulat együtt dolgozott. Ilyen volt az előbb említetteken túl az 56 06 / Őrült lélek, vert hadak, vagy A Helytartó.

-Később Debrecenbe, az ország másik végébe szerződött. Miért? 

Először is eljöttem Kaposvárról, mert megszületett a kisfiam. Nem akartam pici babával ingázni. Aztán két évig szabadúszó voltam, akkor hívtak Debrecenbe. Először vonakodtam, hiszen szintén egy messzi, vidéki város, de jól éreztem magam a  társulatban, a városban, és ott ragadtam.

– 2018-ban mégis eljött. Mi volt az oka?

Elsősorban magánéleti okból. Elkezdődött az iskola, így már nem tudtam magammal vinni a kisfiam, megpróbáltuk úgy is, hogy csak én ingázok, de az teljesen felőrölt. Távkapcsolatban élni is nehéz volt már ennyi ideig.  Úgyhogy eljöttem. De amúgy is muszáj időnként váltani, hogy ne kényelmesedjek el.

-Csak számomra tűnik ellentmondásnak, hogy vidéki színházaknál volt társulati tag, Budapesten „csak” vendégként játszott, viszont – ahogy már szóba került – nem akar vidéken élni?

Kellenek ezek az  ingerek, amik Pesten érnek, még ha igazi elmélyült, biztonságot adó társulati léttel csak vidéken találkoztam. Nekem jó ez a kettősség. Ha teljesen odaköltözöm valahova, akkor fel kell adnom a pesti albérletet, és akkor már nincs lehetőségem választani. Nem mondom, hogy nem lesz már több kiruccanásom vidéki színháznál, de elfáradtam, most szünetelek.  Szükségem van a szabadságra, hogy én dönthessek. Másrészt, ha filmezni szeretnék, egyértelműen több lehetőségem van Budapesten.

-Jó néhány színházi darabban, mozifilmben, tévéfilmben, sorozatban játszott már. Bizonyára vannak kedvencei ezek közül. Melyek? 

Nehéz kérdés, mert nem szeretem magamat nézni. De mindig azok maradnak meg, ahol inspirál a közeg, és el tudom engedni magam. Mondjuk ez sokáig nem ment, és nem feltétlenül a környezetemen múlt. Mostanra már sokkal oldottabb vagyok a munkámban, igyekszem levetkőzni a megfelelési kényszeremet. Nagyon szeretem a saját előadásainkat, a Verslábak neccharisnyábant,  és a Szomjas férfiakat, mindig meg tudunk újulni, és ez motivál. Szerettem forgatni a 200 első randit, szintén a stáb miatt. És idén készült két olyan előadás is – az egyik a Rózsaszín ruha, a másik a Lenni vagy nem -, amik fontosak: mert tabukat döntögetnek, szórakoztató előadások, igényesek, és mert szeretem azokat az embereket, akikkel létrehoztuk. Ennél többet nem lehet kívánni

Lenni vagy nem   (Sárközi-Nagy Ilona saját archívumából)   – Fotó:Gulyás Dóra 

-Közelebbi-távolabbi tervei, munkái?

Szeretnék még forgatni. Vannak tervek, de biztos csak akkor lesz, ha már ott állok a kamera előtt. Most, hogy itthon vagyok, nagyobb hangsúlyt tudok fektetni a saját társulatomra, az E-Mancik Színházi Manufaktúrára. Nehéz végigküzdeni magunkat egy-egy bemutatóig, infrastruktúra és állandó költségvetés nélkül, de bízom benne, hogy nem fogy el az elszántságunk, az erőnk, hogy olyan előadásokat hozzunk létre, amiket érvényesnek tartunk.

-Köszönöm, további sok sikert, emlékezetes szerepeket kívánok!

                                                                                                    Nagy Pál


E-Mancik Színházi Manufaktúra (Sárközi-Nagy Ilona saját archívumából)  – Fotó:Márton Balázs